Óbudai Autójavító Kft. - Audi Centrum BudapestÚjdonságok
A(z) Óbudai Autójavító Kft. - Audi Centrum Budapest összes aktuális híre, ajánlata és akciója itt található.
Az új Multivan startra készen: a Volkswagen Haszonjárművek bemutatja a nagyszabású frissítés első részleteit
Négy évtizeddel ezelőtt mutatták be a Multivant. Öt generáción át a családi, szabadidős és üzleti felhasználásra egyaránt alkalmas, sokoldalú modell igazi bestsellerré vált. A jelenlegi változat minden eddiginél sikeresebb Multivan: 2025-ben 31 százalékos növekedéssel, 38 700 darabos értékesítéssel felülmúlta az összes korábbi évet. Most pedig már a legendás Bulli továbbfejlesztett változata áll rajtra készen – élesebb formavilággal, új színekkel és keréktárcsákkal. A Volkswagen Haszonjárművekkel elsőként pillanthatjuk meg az új Multivan dizájnját.
Ikonikus frontrész: Az új Multivan frontrésze következetesen az ikonikus elődök DNS-ét követi – ugyanakkor dizájnját, ahogy a Bulli esetében mindig, most is újraértelmezték, és ezzel még inkább a jövőhöz igazították. Az eddigieknél hangsúlyosabban két szegmensre tagolódik a lökhárító és a hűtőrács környéke, ez pedig az új Multivan szélességét emeli ki. Vizuális szempontból meghatározóak az újratervezett LED-es fényszórók, az ugyancsak új fénygrafikával.
Új színek és keréktárcsák: A külső színek palettáját is újragondoltuk. Most először matt fényezés is elérhető lesz. Különösen elegáns a „Candy fehér uni” / „Szürkésbarna metál” kéttónusú fényezés, amely a három új Bicolor fényezés egyike. Emellett a Volkswagen Haszonjárművek újratervezte a 17 és 18 colos könnyűfém kerekeket is. A Bulli-rajongók körében különösen népszerű, 19 colos „Halmstad” könnyűfém kerék is átesett némi módosításon.
Emellett a Multivan nyár végéig számos további frissítést kap. Figyeljék a híreket!
A Volkswagen Haszonjárművek márkáról
Teret ad a végtelen lehetőségeknek: Fókuszban a jövő 1950 óta. A Bulli több mint 75 éve a megbízhatóság és a sokoldalúság szinonimája – elsősorban üzleti célú használatban, ma pedig már a családi mindennapokban és a kempingezés során is. A koncepció a hetedik generációban is meggyőző: Megbízható Transporterként, rugalmas Multivanként, kalandvágyó Californiaként vagy teljesen elektromos ID. Buzzként. Akár guruló műhelyként, bevált mentőjárműként vagy
hasznos mindennapi hősként – a Volkswagen Haszonjárművek járművei teret adnak a végtelen lehetőségeknek, és világszerte mindenütt szolgálatban vannak, ahol az emberek cselekedni szeretnének. Telephelyeinken Hannoverben (Németország), Poznanban (Lengyelország) és Wrzesniában (Lengyelország) mintegy 21 000 munkatárs gyárt
járműveket üzleti és lakossági ügyfelek számára. A Transporter, Caravelle, Multivan, Caddy, Crafter, California, Amarok és az ID. Buzz minden nap lenyűgözi és inspirálja ügyfeleinket. Az ID. Buzz AD modellel a Volkswagen Haszonjárművek gyártja az első európai, teljesen autonóm sorozatgyártású járművet, és ezzel gyártóként alakítja a mobil jövőt. Így a Hannoverben található központjával a márka a jelen és a jövő társadalmát minden meghatározott követelményével a tisztább, okosabb és fenntarthatóbb mobilitás felé tereli. Ezt jelenti a Volkswagen Haszonjárművek márkaígérete: Siker, szabadság, jövő.
Fedezzen fel további híreket
Indul az új Caddy előértékesítése: a belső tér is megújult
Első pillantások az új Caddy belsejébe: a Volkswagen Haszonjárművek továbbfejleszti klasszikus modelljét, és ezzel egy időben elindítja az előértékesítést. Elsőként a külső változások tűnnek fel azonnal, például a kétféle változatban elérhető új lökhárító, az új külső fényezések vagy a teljesen új könnyűfém keréktárcsák. A szakemberek, vállalkozók, családok és a hobbijukat szenvedéllyel űzők kedvence azonban a belső térben is jelentős frissítést kap.
Amikor a hátsó szárny is a kézipoggyászba kerül – betekintés az Audi logisztikájának különleges világába
Több mint 20 versenyhétvége, globális ellátási láncok, feszített határidők és geopolitikai feszültségek – ráadásul folyamatos a nyomás, hogy minden egyes alkatrész hajszálpontosan a megfelelő helyre érkezzen: a Forma–1 világa messze túlmutat a csúcstechnológiás fejlesztéseken, hiszen a száguldó cirkusz a logisztika számára is a létező legkeményebb tesztpálya. Az Audi Revolut F1-es csapat versenypályákon megélt kihívásai közül sok az Audi ellátási láncáért felelős csapata számára is ismerős – csupán a méretek mások. A logisztikai szakértők beszélgetéséből kiderül, mit tanulhat egymástól a két világ.
Éves energetikai szakreferensi riport
Óbudai Autójavító Kft. 2025. évi energetikai riportja.